ESETTANULMÁNY: Mániás depresszió

II.        A vizsgált személy adatai

A vizsgált beteg 48 éves jobbkezes férfi, egyedülálló. Gépészmérnök végzettségű, műszaki rajzolással foglalkozott régebben, jelenleg testvérével közös vállalkozásban dolgozik. A betegsége 1989-ben kezdődött, ekkor az ... kórházban kezelték „schizoaffektív pszichózis mániás tünetekkel” diagnózissal. 1995 óta a ... kórházban 11 lakalommal kezelték a következő diagnózissal: PMD-mánia, F31.2. Lítium terápiában részesül. Elmondása szerint hónapokig tartó súlyos inaktivitással és motivációhiánnyal járó epizódjai is vannak, de ilyenkor sohasem kerül orvoshoz, mindig a mániás epizódok idején került kórházba. A visszaesések a lítium elhagyása miatt következnek be. Anamnézisében visszatérő alkoholabúzus is szerepel. Édesapja depresszióban szenvedett, és öngyilkossággal vetett véget életének. Legutóbbi alkalommal mentő szállította kórházba rendőrségi bejelentés alapján. A rendőrség szerint az utcán furcsán viselkedett, pl. a gépkocsik ablaktörlőit hajlítgatta. A felvételkor eleinte nem beszélt, majd összefüggéstelenül beszélt, olykor egymásnak ellentmondó dolgokat mondott, sajátos neologizmákat használt. A testén számos haematoma volt látható, amelyek állítása szerint egy bevásárlóközpont rendészeteitől származnak. A felvételkor nyugtalan volt, alig irányítható, többször megpróbált elmenni, majd váratlanul imádkozni kezdett, majd erotikus tartalmú doxasmafragmentumokat hangoztatott. Magatartása feszült, agitált, térben és időben tájékozott, de figyelme a patológiás eszmekörökre centrált. Érzékcsalódás nem volt, de üldöztetéses tartalomtöredékek a felszínre kerültek. Viselkedése öntörvényű volt, szuicid szándéka nem volt, intellektuális funkciói épnek mutatkoztak. Haloperidol és Seduxen hatására a pszichotikus tünetei néhány nap alatt megszűntek, de a hypománia még hosszabb ideig fennállt.

A betegsége romló tendenciát mutat. A korábbi években egy évben egyszer, többnyire tavasszal volt mániás epizódja, legutóbb azonban ősszel is kórházba került, ezt követte a jelenlegi tavaszi kezelés. 2000-ben a háziorvosa kérte a felvételét, felvételkor a gondolkodása fellazult, de pszichotikus tünet nem került felszínre, 2001 tavasszal a kórházba szállítása előtt egy lakóház pincéjében okozott botrányt zavart és kritikátlan viselkedésével. A 2001 őszén bekövetkező epizódjakor pszichotikus tünetek is megjelentek: egy vasutállomáson egy mozdony tetején ült, és az elektromos eszközöket rongálta, megalomán téveszméket hangoztatott, miszerint ő egy nagy műszaki tehetség, aki beindítja a mozdonyt, és ellenőriznie kell, hogy a zsidók ellpoták-e a váci dómot. A felépülés után 3 hónapig a szakambulanciára járt, ekkor jól volt, dolgozni kezdett. Ezt követte a 2002 tavaszi epizód.

A vizsgálat a beteg elbocsátása előtt néhány nappal történt, ekkor a beteg nyugodt, segítőkész, lítium kezelés alatt áll. (a Haloperidolt és Seduxent már leépítették.)

 

III.      Részletes anamnézis

A vizsgált személlyel úgy kerültem kapcsolatba, hogy az eredetileg az osztály pszichológusa által számomra kiválasztott beteg váratlanul távozott a kórházból, ezért meglehetősen hirtelen kerítették számomra a vizsgált személyt, akit emiatt teljesen felkészületelnül ért az érkezésem és a kérésem, de készségesen beleegyezett a vizsgálatba. A fent említett körülmények miatt nem volt módom előre tájékozódni a vizsgált személy betegségére és állapotára vontakozóan. Az anamnézis felvétele egy egyszeri, kb. 60 perces ülés keretében történt.

A vizsgálat során azt figyeltem meg, hogy a beteg mozgása, azaz leginkább a járása kicsit lelassult, de a gondolatainak folyamata normális, bár kissé csapongó, gyakran eltér a témától, de egy idő után többnyire magától visszatér a kérdésemhez, sokat beszél, hangulata pozitív, sokat mosolyog.

Elmondása szerint 3 hete egy bevásárlóközpontban a rendészet csúnyán összeverte. Ennek a részleteit pontosan elmondja, de arra nem emlékszik, hogy ez miért történt. Több feltételezése van ezzel kapcsolatban, különböző elméleteket gyárt, amelyek mindegyikének az a kicsengése, hogy ő nem volt hibás, legalábbis rossz szándék nem volt benne: pl. „van egy rosszasági mániám, ha egy ajtóra ki van írva, hogy nyitva, akkor úgy érzem, hogy azt nekem meg kell nyitni, …lehet, hogy ki volt írva, hogy zárva, de mások bementek, ezért én is, …lehet, hogy már zárni akartak, csak én nem vettem észre, mert elvesztettem az időérzékemet, …lehet, hogy olyat mondtam a biztonsági őrnek, ami nem tetszett neki, de nem durva szavakat”. Az az érzése, hogy ezen esemény, és a kórházba szállítása között a rendőrség is szerepel a történetben, de erre sem emlékszik pontosan. Elmondja, hogy az egész folyamat 1993-ban kezdődött (igazából 1989-ben), amikor beleszeretett egy lányba, és ez „kiborította a lelki egyensúlyából”, betegségét ennek tulajdonítja. Ekkor az ... kórházba került, ahol elmondása szerint nagyon rosszul bántak vele, de a rossz bánásmód okaira szintén nem emlékszik, vagy csak homályosan: pl „nem tetszett a kórházi pizsama, ezért az ápolók megvertek, és bezártak egy ketrecbe...kimenőt kaptam, és valami rosszat csinálhattam, ami az ő szempontjukból rossz volt, ezért megsokkoltak kettes erősséggel”. Amióta a ... kórházban kezelik, meg van elégedve a kezeléssel, bár a gyógyszerekben nem bízik, a lítiumot beszedi, mivel az benne van a periódusos rendszerben, meg is mondja, hogy hányadik eleme. A mostani kórházi tartózkodása előtt otthon kicsit fel volt pörögve. A doktornő korábban figyelmeztette, hogy ilyenkor jöjjön be a kórházba, de ő nem jött magától. Elmondja, hogy ilyenkor nyughatatlanság vesz rajta erőt, van, hogy nem tud aludni, és éjszaka sétál, mindenben a szimmetriát keresi. Amikor ezt mondja, feláll, és a szobában levő asztalon található tárgyak segítségével bemutatja nekem, hogy hogyan szokta rendezgetni a tárgyakat, hogy szimmetrikus elrendezést állítson elő. Elmondja, hogy a betegségét mániás depressziónak hívják, a mániás periódusai egyre sűrűbbek. A normális és a depresszív állapotokat nem tudja elkülöníteni, olyan, mintha neki csak a mániás, meg a depresszív állapot lenne. A depresszív szakasz 5-6 hónapig tart, ilyenor szomorú, sokszor felvetődik benne, hogy nem szeret élni, azon is gondolkodik, hogy mit vétett. A halál egy megváltás lenne számára, van hogy imádkozik a megváltó halálhoz, de nem akar öngyilkos lenni, mivel nem akar fájdalmat okozni a megmaradtaknak, és nincs is bátorsága. (Miközben ezeket mondja, nem látszik szomorúnak, kicsit lassabban beszél, de ugyanolyan hangon, mint bármely hétköznapi témáról.)

Ami a családját illeti, az interjú legelején azzal kezdi a bemutatkozását, hogy elmondja, hogy agglegény, de nem érzi magát egyedül. 10 éve az a hölgy, akit el akart venni feleségül (fent már említette) máshoz ment, ekkor ő „lelakatolta a szívét, kétszer ráfordította a kulcsot, és többé nem akar nővel foglalkozni”. Van egy bátyja, akivel közös vállalkozásban dolgoznak, sokat vannak együtt, talán túl sokat is. Néha „túl jó” a kapcsolatuk, van, hogy a bátyja rátelepszik a gondolataira, zavarja, hogy nézegeti a zárójelentéseit, és amikor be van rúgva, akkor ellentmondásosan viselkedik. Többször utal később is a bátyja alkoholizálására. Az életéről elmondja, hogy falusi földműves családból származik. A szülei rossz házasságban éltek,de nem váltak el, mert tartották a szavukat. Az apja ivott, és verte az anyját, otthon állandóak voltak a veszekedések. A vizsgálati személy gyermekkorában tehénlegeltetéssel foglalkozott, eközben mindig olvasott, sokat járt könyvtárba, sok tudományos fantasztikus regényt olvasott, amelyek nem olyan UFO-król szóltak, amelyek hozzánk járnak, hanem arról, hogy az ember innét elmegy és más bolygót keres. 12 éves korában már komoly, felnőtteknek való könyveket olvasott. Az apja ellenezte az olvasást, el kellett dugni előle a könyvet. Az otthoni veszedekések elől sokszor a tempolomba menekült, a pap pártfogásába vette, ő készítette fel az iskolára. Középiskolás korában kollégista volt, ott jól érezte magát, az iskolai rádió műsorát szerkesztette. Eztuán műszaki főiskolára járt, amit gyönyörű időszaknak mond. Ekkor szövődtek az első társkapcsolatai. (Elmond egy kicsit zavaros történetet arról, hogy az akkori barátnője erősen titkolta, hogy az apja pap, és végül őt, azaz a vizsgálati személyt vádolták meg azzal, hogy egy papnak a fia.) A szüleiről emondja, hogy anyja még él, és bátyjával rendszeresen látogatják. Apjáról azt mondja, hogy „bátyámmal együtt kiközösítettük a szívünkből, mint apát”. Az apa 10 éve felakasztotta magát, előtte egy éven át egész nap nem kelt fel az ágyából, mondván, hogy fáj a dereka. Utólag a vizsgálati személy ezt mát álcázott depressziónak gondolja, mivel ő is sokat alszik, amikor depresszív időszakban van. Elmondja, hogy szerinte valami „genetikai flúg” van a családban, mivel az apja nagynénje is öngyilkos lett. (A fent említett szerelmi ügyön kívül ezzel magyarázza betegségét.)

A három kívánságra vonatkozó kérdésre azt válaszolja, hogy először azt kérné a jótevő tündértől, hogy vigye el erről a földről, a második az, hogy oda vigye, ahol ő lakik, ugyanis kell lennie egy világnak, amelyik nem ez. Harmadik kívánsága nincs, tréfásan mondja, hogy azt kellene kívánnia, hogy minden kívánsága teljesüljön. Úgy gondolja, hogy az, hogy nem szeret élni itt a földön a gyerekkorára és az olvasmányaira vezethető vissza. Elmondja, hogy nem volt gyerekszobája, ahová elvonulhatott volna, az egész család egy szobában lakott. Ekkor eszébe jutott, hogy ez lenne a harmadik kívánsága: egy gyerekszoba.

Megkérdeztem, hogy hogyan jellemezné magát egyetlen mondatban. Ennyit mondott: „Hát ez a mániás-depresszió.”

 

IV.       Aktuálgenezis

A vizsgált személy az exploráló interjú alatt többször elterelte a témát, ilyenkor különböző kiselőadásokat tartott nekem például arról, hogy milyen káros hatással van a tévé, és a számítógép a gyerekekre, Madách Az ember tragédiája című művéről, a teremtéselméletről, a Bibliáról, a zsidóságról és Michael Jackson, és a Mona Lisa is szóba került, és az is, hogy hogyan végezték régen a falusi emberek a fogamzásgátást. Ezen eszmefuttatások némelyikéből leszűrtem, hogy a vizsgálati személy magas műveltségű, és erősen az volt a benyomásom, hogy jó benyomást akar tenni rám, fontos neki, hogy engem elkápráztasson olyan információkkal amelyek számomra újak lehetnek. Ugyanakkor egyfajta elhárításként is értelmeztem azt, hogy szívesebben vett elő intellektuális, érzelemmentesebb témákat, minthogy saját magáról beszéljen. Néha az elkalandozásaiért elnézést kért, és visszatért a megkezdett témához.

A rajzvizsgálat a második találkozásunkkor, néhány nap múlva történt egy külön szobában, egy asztal mellett, amelynél nem egymással szemben, hanem az asztal két szomszédos lapja mellett ültünk. A vizsgálat nyugodt körülmények mellett zajlott, szintén kb. 60 percig tartott. A vizsgálati személy nem számított érkezésemre, mivel eltévesztette a napot, de készségesen állt hozzá a vizsgálathoz, habár már az első interjú előtt közölte, hogy nem tud jól rajzolni, csak műszaki rajzot tud készíteni, egy embert nem tudna jól lerajzolni. A vizsgálati személy jó kedélyállapotúnak tűnt, sokszor enyhe mosoly volt az arcán, járása kicsit lassú volt, beszéd közben nem gesztikulált, úgy ült a széken, mintha kissé összhúzná magát. Egyébként is vékony testalkatú, alacsony növésű, kissé erőtlennek tűnt a megjelenése. Előfordult a fokozott verbalizácó, azaz a témához nem tartozó, kitérő témák taglalása, de az ilyen beszélgetés kevesebb időt töltött ki, mint az előző alkalommal. A rajzolást, mint feladatot komolyan vette, látszott rajta, hogy összpontosítja a figyelmét.

A rajzvizsgálat során megnyilvánuló verbális viselkedését illetően egyszer fordult elő utasításkérés: „Ez a felület áll rendelkezésre?”, illetve többször előfordult, önmagára vonatkozó bírálat: „Ez aztán a gyenge pontom. (emberrajznál) ... Nem tudok állatokat rajzolni, annyira nem áll rá a kezem”. A rajzolási idő a rajz színvonalának és mennyiségének megfelelő volt, latenciaidő vagy nem volt, vagy nagyon rövid volt. Egyszer (a házrajznál) fordult elő a lap elfordítása, de nem forgatta sokat, csak egyszerűen elfordította.

A farajznál és a házrajznál a vizsgálati személy a projektív kérdésekre való válaszolás közben újra felvette a ceruzát, és kiegészítette a rajzot. Ebben nem akadályoztam meg, de a rajzok elemzésekor külön kezelem azt, amit eredetileg rajzolt, és azt, amit utólag rajzolt.

A rajzvizsgált során megakadást okozott az, hogy a házrajz után a vizsgálati személy közölte, hogy szeretné nekem lerajzolni, a korábbi lakása alaprajzát. Azt javasoltam, hogy ezt később megteheti, most folytassuk a vizsgálatot. Ezt követően megkértem egy ember rajzolására. Mikor készen volt az emberrajz, és a projektív kérdésekre került volna sor, néhány kérdés megválaszolása után a vizsgálati személy megfordította a lapot, és az emberrajz hátuljára lerajzolta a lakás alaprajzát és hosszan beszélt róla. Eldicsekedett vele, hogy mennyi mindent tervezett és készített el saját kezűleg. Ezt követően folytattuk a vizsgálatot az állatrajzzal.

 

V.        Fenomenológiai leírás

(A vizsgálati személlyel a farajzot készítettem el először, ezt követte a ház, az ember, az állat lerajzolása, majd a szabadrajz. Rendhagyó módon, tehát a farajz került előre, ezért az elemzés során is ezt a sorrendet fogom követni.)

Farajz: Álló helyzetű lapra készített, az egész lapot betöltő, nagyméretű rajz.

Házrajz: (Mivel a vizsgálati személy a baloldali épületen kívül, mindent, ami a lapon van, a projektív kérdésekre való válaszolás közben rajzolta, ezért itt csak erre utalok, arra, amit a kérdések előtt rajzolt.) Állított (tehát elfordított) lapra készített kisméretű, három dimenziós rajz, ami a lapnak kissé a bal oldalán, vertikális irányban középen helyezkedik el.

Emberrajz: Álló helyzetű lapra készített viszonylag kis méretű rajz.

Állatrajz: Fekvő helyzetű lapra készített, a lap alapjához közelebb lévő, horizontálisan a lap közepén elhelyezkedő, két dimenziós rajz.

Szabadrajz: Nagyjából a lap közepén elhelyezkedő, a teret közepes mértékben kitöltő, fekvő helyzetű lapra készített rajz.

 

VI.       Intuitív elemzés

A fáról az a benyomásom, hogy merev, nem hajlékony, nem rugalmas a törzs, a koronája kifeszített, laposnak érzem, mintha csak a keresztmetszete lenne egy fának, ezáltal nem tűnik élőnek, precizitás, szabályosság, változtathatatlanság benyomását kelti. Három levélke árválkodik a fán, mintha az összes többi lehullott volna, és ők volnának, az egyedül maradt, elszigetelt túlélők, de ez ellentmondásban áll azzal, hogy termése van a fának. A termések bizarr módon, a gravitációnak ellentmondó módon vannak rajta a fán. A levelek és a termés nem odaillőnek tűnik, mintha ráaggatták volna az egyébként kopasz fakoronára, mesterségesnek tűnnek.

 

 

A ház azt a benyomást kelti bennem, hogy kicsi, egyedül van, magányos, mintha a levegőben lenne, lebegne egy üres térben, üresség veszi körül, egyszerű, dísztelen, sivár, hideg, azonkívül zárt, bezárkózott. (Mindezt a benyomást még akkor nyertem róla, amikor a vizsgálati személy még nem rajzolta hozzá a projektív kérdések nyomán a többi dolgot.)

 

 

Az ember szintén az űrben lebeg, egyszerű, sivár, életidegen, akárcsak a ház. Fájdalmas az arckifejezése, fáradt, szenvedő. Mivel lábai nem egyenlő magasságig érnek, azt a benyomást kelti, hogy nem tud megállni a talajon. (Eszembe jut róla az, amit a vizsgálati személy a tudományos fantasztikus regényekről mondott: az ember elmegy a Földről. A jótevő tündértől is azt kérné, hogy vigye el erről a világról.)

 

 

Az állat üres, sivár, életidegen a házhoz, és az emberhez hasonlóan. Bizarr, megfoghatatlan, meghatározhatatlan. A lábai olyanok, mint a kalapács. Az a benyomásom, hogy olyan, mintha felpumpálták volna, mintha valami túl nagyot nyelt volna le. Csúnyának, félelemkeltőnek, de leginkább nagyon üresnek találom.

 

 

A szabadrajz belőlem csak az idegenség, és érthetetlenség benyomását váltja ki, érzelmi benyomást nem tesz rám. A benyomásom róla a fáról alkotott benyomásomra hasonlít abban, hogy szabványos, szabályos, a másik három rajzra az idegenség miatt hasonlít.

 

 

A közös elemek: Három rajzon, a fa-, ház-, és szabadrajzon feltűnik a beszabályozottság, precizitásra, rendszeres szabályosság. Mindegyik rajz személytelennek, hidegnek tűnik. Az ember-, és állatrajz különösen üresnek tűnik.

 

VII.     Globális elemzés

Farajz: Érzelmileg semleges, a levelek és a termés nem jól integrálódik a fához, főleg a termés, így a fa nem kelti integrált egész benyomását. Felkelti a figyelmet a törzs szaggatott vonallal kijelölt középvonala, illetve feltűnő a felirat, illetve a számok és műszaki jelölések. Szembetűnő még, hogy a korona egyik oldalán van néhány termés, a másikon néhány levél.

Házrajz: Negatív hangulatú, integrált. A néző spontán figyelme a sötéten befirkált, beszínezett, a talaj szintjénél magasabban lévő ajtóra irányul. (Ha csak azt tekintjük, amit a vizsgálati személy eredetileg, még a kérdések előtt rajzolt.) Ha a végleges rajzot nézzük, feltűnő a párhuzamos bevonalazottsága a házat körülvevő teleknek, és a feliratok.

Emberrajz: B2 szintű emberrajz. Negatív érzelmi tónusú, diszharmonikus, integrálatlan. A néző spontán figyelme a fej feletti ovális alakra, a glóriára irányul.

Állatrajz: diszharmonikus, negatív érzelmi tónusú, a néző spontán figyelmét az üres szem, illetve a kalapácsszerű láb kelti fel.

Szabadrajz: Érzelmileg semleges, integrált, a figyelem a nyilakra és számokra irányul.

 

VIII.    Részletes elemzés

Farajz: A vizsgálati személy a rajzot viszonylag lassú, de határozott vonalakkal készíti el. Rajzolás közben elmondja, hogy a törzs közepén a szaggatott vonal a faközép jele, a szaggatott vonal a geometriai közép gépészeti jele. Elmondja, hogy azért próbálja nagyjából szimmetrikusra rajzolni a fát, mivel állítólag a fa koronája olyan széles, mint a gyökérzete. Ezután felírja, a jobb felső sarokba, hogy meggy. Ezután közli, hogy még apróbb ágaknak is kellene elágazni a főágakból, de attól eltekint. A három levél megrajzolása után azt mondja: „hadd ne kelljen mindegyikre ezt rárajzolni”. Ezután kijelenti: „Most jön a műszaki része a dolognak, beméretezzük a fát.” A gyökér és a törzs szélességének adatain sokat gondolkodik. Elmondja, hogy az adatok miliméterben értendők, ezután besatírozza a talajt, elmondja, hogy azt „be szokták satírozni, hogy elüssön”. A projektív kérdések kapcsán elmondja, hogy ez egy egészséges fa, ezt a termés mutatja, az, hogy erős fa, az az arányaiból derül ki. Elmondja, hogy ha nem méretezte volna be, akkor nem biztos, hogy kiderülne, hogy ez egy meggyfa. Meg van elégedve a rajzzal, mivel szabályos, ilyennek kell lennie egy meggyfának. Elmondja róla, hogy május van a rajzon, és a fa több fa között áll a kertben. Ezután a saját kertjéről beszél, ahol sok gyümölcsfa van, amelyeket ügyesen kell ültetni a porzás végett, arról beszél, hogy milyen sokat dolgozik a kertben, és milyen feladatokat kell ott ellátni. A kérdésekre válaszolva elmondja, hogy inkább férfira emlékezteti, a keresztapja jut róla eszébe, mert őt ... Ferencnek hívják. Ha ember lenne a fa, akkor hol ide, hol oda nézne, mivel olyan szimmetrikus. Megkérdezem, hogy mire van leginkább szüksége a fának, erre azt válaszolja, hogy vízre, mint minden fának, és ezt követően megrajzolja a „csepegtető öntözéses rendszert”. (Ez a vízszintes cső, ami elhalad a fa előtt.)

A rajz közepes nyomáserősséggel, határozott vonalvezetéssel készült. A törzs második külső vonala (amely a kérget jelöli) bizonytalanabb, mint a többi vonal – ez utolsónak készült. A fa feltűnően szimmetrikus, mind a függőleges, mind a vízszintes tengelye mentén. A függőleges tengely részben jelölve is van, és a vizsgálati személy szóban utal a szimmetrikusság szándékosságára. A korona és a gyökérzet hasonlít egymásra, egyformán hangsúlyosak, egyforma méretűek, és négy fő águk van. A koronán vannak kisebb ágak, amelyek csatlakozása a főágakhoz lezárt. A szimmetriának rajzban és szóban tulajdonított nagy jelentősség, és a számszerűsítés, a beméretezés, szabványok, illetve a fának a rigid, merev volta, és a precizitásra való feltűnő törekvés egyfajta kontrolltörekvést is mutathatnak, a vizsgálati személy igyekszik megtartani a saját maga feletti kontrollt, amit időről időre elveszít. Az a mondata, hogy a koronának és a gyökérzetnek ugyanakkorának kell lennie is utal arra, hogy a racionális kontrollal, az intellektus segítségével próbálja ellensúlyozni a tudattalanból jövő, rajta elhatalmasodó impulzusait. (Eszembe jut a rajzról az, amit egy korábbi kórházi tartózkodásáról mondott: ekkor egy mániás fázis alkalmával éjszaka nem tudott aludni, és a folyosón gyalogolt fel-alá. Megszámolta, hogy hányszor ment rajta végig, megbecsülte a folyosó hosszát, és kiszámolta, hogy hány kilométert gyalogolt egy éjszaka alatt. Ekkor is a számok segítségével próbálta a kontroll érzését fenntartani.) Az erős precizitásra való törekvés, az, hogy a méretek segítségével nagyon igyekezett bebiztosítani, hogy pontos legyen a rajz, azzal is magyarázható talán, hogy ez volt az első rajz, amit kértem tőle, és ezért még erősebb lehetett a jó benyomás keltésének a vágya. A beméretezés ugyanakkor szokatlan konkretizálás.

A számok és nyilak, tehát a műszaki jelölések használata modellreakcióként is értelmezhető. Ez alapján feltételezhető, hogy a viszgálati személy számára, egy olyan helyzetben, ahol spontán megnyilvánulásra van lehetőség, illetve ahol a személyes énjének kellene megnyilvánulnia, ott a szakmai szerepe, a szerepszemélyisége mögé rejtőzik. Nem képes egy énérintett helyzetben, egyénként feltárni valamit önmagából, csak a foglalkozási szerepnek megfelelő homlokzatot mutatja.

Az egész rajz bizarr összbenyomást kelt főleg a merevség, és a levelek és a termés jellemzői miatt, ez a jelleg utal a hosszú ideje fennálló pszichotikus betegségre.

Házrajz: A ház rajzolása során először elfordítja a lapot, majd megrajzolja a bal oldali nagyobb épületet. Mikor ez készen van, kijelenti: „csak a bejáratot hagytam ki.” Ekkor az egyik ablakot befeketíti, ezután kijelenti, hogy készen van. Ezt követően a projektív kérdések kapcsán elmondja, hogy ez a ház a bátyjával közös vidéki birtokukon áll, a nagyanyjától örökölték a házzal együtt. A ház a nagyanyjára emlékezteti, aki nagyon szorgalmas ember volt. Ezután részletesen beszél a kertről, és az ott folyó munkálatairól, ekkor rajzolja meg a birtok körvonalát, és a füvet besatírozza, hogy lássam, hogy neki milyen sok füvet kell rendszeresen lenyírnia. Közli, hogy a telek mérete, és az arányok a rajznak megfelelőek a valóságban. Ekkor rajzolja be a fészert is (a jobboldali kisebb épület). Elmondja, hogy meg van elégedve a saját szobájával a házban, csak azt sajnálja, hogy abból a szobából nem lehet hallani a patak csobogását. Ekkor rajzolja be a patakot, feliratozza, nyíllal bejelöli az áramlás irányát. A telken a ferde vonal azt jelzi, hogy odáig öntött ki a patak a legutóbbi alkalommal, a patakban látható rövid függőleges vonal azt jelzi, hogy ott a cigányok hulladékból torlaszt csináltak, ami miatt a hosszú nyíllal jelzett úton kiöntött a patak. A ház tetején látható vonal azt jelzi, hogy a ház geometriailag ketté van osztva, fele a bátyjáé. Ezután a vizsgálati személy mesél még a gyermekkoráról, amikor a patak olyan tiszta volt, hogy lehetett belőle inni, most már szennyezett. Arra a kérdésre, hogy mire van leginkább szüksége a háznak, azt válaszolja, hogy egy kőművesnek rendbe kellene hoznia.

Ha csak azt nézzük, amit a vizsgálati személy a kérdések előtt rajzolt, akkor feltűnő, hogy a ház kissé bal oldalra csúszva helyezkedik el, és a helyet nem tölti ki, meglehetősen kicsi méretű. Alapját és környezetét a vizsgálati személy eredetileg nem rajzolta meg, a ház légüres térben lebeg. Feltűnő, hogy az ablakokon nem osztások, hanem X-ek vannak, az ajtó a talaj szinténél magasabban van, és be van feketítve. Ez összhangban a kicsi mérettel és a környezetbe való beágyazottság hiányával a szociális kapcsolatoktól való elzárkózást jelzi, a társas viszonyulás zavarára utal. A vizsgálati személy a társas térben kicsi helyet foglal el, visszahúzódó, nem képes könnyen interperszonális kapcsolatokat teremteni. (Amikor a vizsgálati személy mondta, hogy elfelejtette az ajtót, és ezután beszínezte az ajtónak kinevezett ablakot, az a korábbi kijelentése jutott eszembe, hogy „lakatra zártam a szívemet”.) Feltűnő még a precíz és következetesen végigcsinált párhuzamos bevonalkázás, ami a füvet jelöli. A vizsgálati személy meg is jegyezte közben: „Kénytelen vagyok mindenhol berajzolni, a fű az fű.” Feliratok illetve nyilak is szerepelnek, akárcsak a farajzon, de ezen a rajzon ezek csak a kérdések kapcsán kerültek a lapra. A következetesen végigvitt vonalkázást, amit úgy él meg, hogy kénytelen megcsinálni, mint a precizitásra való túlzott törekvést, hasonlóan értelmezném, mint a farajznál.

Emberrajz: Az ember rajzolására vonatkozó instrukció után a vizsgálai személy közli, hogy ez a gyenge pontja. (Már amikor az első találkozáskor megkértem a vizsgálatban való részvételre, jelezte, hogy embert nem tud rajzolni.) Eztán megrajzolja a B2 szintű embert, a pácikaembert, arca nincs, feje csak egy üres karika. Ezután rám néz, és ezt mondja: „Biztosan kellene cifrázni.” Ekkor megrajzolja az arcot, majd hozzá teszi: „Ha iderajzolok egy glóriát, akkor az angyal sorozatra emlékeztet. (megrajzolja a glóriát) Ez egy szent ember.” Ezután beszél az „angyal sorozatról”. Kérdések nyomán elmondja, hogy egy 20 év körüli férfit rajzolt, nem emlékezteti senkire. Megkérdezem, hogy mit érez az ember, erre azt válaszolja, hogy mosolyog, de a mosoly nem feltétlenül jár együtt boldogsággal. Arra a kérdésre, hogy mire gondol az ember, a válasza: „azt nem tudom, de én annak a szobának a méretére gondolok, ahol sokáig laktam.” (Ekkor megfordítja a lapot, és lerajzolja a lakás alaprajzát.)

 

 

A B2 szintű emberrajz elhárító válasz, ami azt mutatja, hogy nem akarja igazán végrehajtani a feladatot, nem akarja megmutatni magát, de az együttműködést nem akarja elutasítani. A glóriával még jobban eltávolítja a témát, egy televíziós sorozat jól ismert figuráját rajzolja, egy séma mögé bújik, amely nem őróla szól. (a projektív kérdésekre való válaszolást pedig egy idő után nyíltan elhárítja.) Úgy gondolom, azért is nyúlt ehhez a fajta elhárító válaszhoz, mivel az ember kevésbé méretezhető, szabványosítható, mint egy fa vagy egy ház, ezért nem volt módja az intellektualizációt a szakmai jelöléseket, mint elhárítást használni.

A rajzot az arc megrajzolása előtt legszívesebben befejezné, de rám, néz, és úgy találja, hogy nem vagyok megelégedve. Az arctalan ember a vizsgálati személy szociális viszonyulásában, kapcsolataiban jelen lévő defektust mutatja, illetve elzárkózását, magányát, kapcsolatra való képtelenségét, azaz megint a „kulcsra zárt szívét”. Az üresség a hosszú és progrediáló betegség során bekövetkező érzelmi elsivárosodást is jelezheti. Az, hogy végül mégis készít arcot, az a szociális megfelelésigényét mutatja, ami a vizsgálat során végig megnyilvánul. c Az arcon fájdalmas, szenvedő arckifejezés látszik (a szem üres, kissé szögletes karika, a szemöldökök íveltek, az egyik ferde, iránya az arc külseje felé lefele, a száj megvastagított, enyhén felfelé görbül), holott mosolyog a vizsgálati személy állítása szerint. Meg is fogalmazza a betegségére a mániás fázisban jellemző kettősséget: mosolyog, de nem boldog.

Állatrajz: Ennek a rajznak az elkészítése közben a többitől eltérően a vizsgálati személy meg-megáll, a vonalvezetés szaggatott, bizonytalan. A nyomáserősség az előző rajzokéval megegyező. Rajzolás közben a vizsgálati személy folyamatosan változtatja azt, hogy mit akar lerajzolni: először Mekk Eleket, egy kecskét tervez, majd a fej lerajzolása után megáll egy rövid időre és televíziós mesékről beszél. Ezután közli, hogy lehet, hogy nyúl lesz belőle, majd folytatja a rajzot, és azt mondja, hogy pegazust kellene rajzolni. Ezután közli, hogy ebből még minden lehet, bölény is. Végül amikor már csak a farok hiányzik megáll, és közli: „Ez egy szörnyeteg lett.” Befejezi a farkat, és kijelenti: „Ilyen állat nincs is.” A vizsgálati személy a rajzolás során nem képes egy előre elképzelt tervet követni, a „visszakapcsolási folyamat” működik, a látvány, az eredmény alapján változtatja a tervet, illetve a megnevezést. Először háziállatokkal indul (kecske, nyúl), ami a konvencionális alkalmazkodásnak megfelelő válasz lenne, de megtorpanások után idegenebb állatok következnek, a pegazus nem valóságos állat, a bölény is messzi tájakon élő. Végül az elkészült rajz vizsgálati személy szerint is meghatározhatatlan, nem valóságos lényt ábrázol.

A rajzolás közbeni megtorpanások konfliktusra utalnak. A rajz üres, bizarr, és meghatározhatatlan, szorongáskeltő volta miatt erősen negatív összbenyomást kelt, negatív érzelmeket hív. A vizsgálati személy maga is szörnyetegként nevezi meg. Ez súlyos, egzisztenciális szorongásra és agresszió együttesére utal. (Sejthető, hogy az agresszív viselkedés olykor jellemző a betegre, erre a biztonságiakkal való összetűzéséből is lehet következtetni.) Ráadásul nem létező állatot rajzol, ami azt mutatja, hogy elrugaszkodott a valóságtól. Annyira azért még nem sérült a realitásvizsgálat, hogy ne vegye észre, hogy a kivitelezés nem felel meg a tervnek, és így a látvány alapján módosítja a megnevezést. Az állatrajz alapján rossz prognózis jósolható. A vizsgálati személy ugyan most éppen kifelé jön egy mániás epizódból, de betegsége általában rosszabbodó tendenciát mutat, epizódjai súlyosodnak és sűrűsödnek.

Szabadrajz: Egy saját maga által ott helyben kitalált persely rajzát készíti el „félmetszet” ábrázolási módban.” Erről az ábrázolási módról sokat magyaráz, magyarázat közben az asztalon lévő üres poharat használja szemléltető eszközként. Amikor a vizsgálat végeztével megköszöntem neki a részvételt, megjegyezte: „Most már legalább tudja, milyen a műszaki rajz.”

A választott téma érzelemmentes és személytelen, ezért szintén elhárító válaszként értelmezem. Ez alapján is úgy tűnik, hogy a vizsgálati személy által gyakran használt elhárítási mód az intellektualizáció, amit már gyermekkorában elkezdett használni, amikor az otthoni problémák elől a könyvekhez, az olvasáshoz menekült. Ezen kívül ez a rajz is mutatja, hogy a vizsgálati személy erősen motivált a jó benyomás keltésére. Ezt azáltal próbálta elérni, hogy egy olyan témát választ, amiben ő kompetens, én pedig nem értek hozzá, ezt ki is hangsúlyozza, amikor felhívja rá a figyelmemet, hogy most tanultam valamit. Ezáltal azt is időlegesen eléri, hogy ő kerül domináns helyzetbe. Ezt is modellreakcióként lehet értelmezni: amikor természetes lenne, hogy szubmisszív helyzetben van, vizsgálatban vesz részt, ahol neki kellene kérdésekre válaszolnia, megteremti azt a helyzetet, amelyben ő oktatja a vizsgálatvezetőt. Feltételezhető, hogy nem tudja elfogadni azokat a helyzeteket, ahol nem ő a kompetens, a vezető személy. Ugyanakkor ennél a rajznál is a farajzhoz hasonlóan elmondható, hogy spontán és egyéni megnyilvánulás helyett a foglalkozási szerepének megfelelő választ ad.

 

IX.       Összegzés

A vizsgálati személy súlyos pszichotikus betegségben szenved, betegsége romló tendenciát mutat, ezt a rajzok is alátámasztják. Ugyanakkor tudatában van a betegségének, és fokozottan törekszik a kontrollt megtartani önmaga felett, biztonságra van szüksége, ezt kétségbeesetten próbálja megteremteni a számok és a szimmetria segítségével (viselkedésesen és rajzban is). Az is jellemző, hogy az intellektualitás segítségével próbál felülkerekedni a betegségén (ezt is mind az anamnézis, mind a rajzok alátámasztják), kedvelt elhárítása az intellektualizácó. Szociális viszonyulása zavart, nem tud társas kapcsolatokat teremteni, elzárkózik. A foglalkozásának megfelelő szerepszemélyisége mögé rejtőzik énérintett helyzetben. A progrediáló betegség miatt a személyisége, érzelemvilága bizonyos fokig kiüresedett, elsivárosodott. Egy mondatban: Küzd a kontrollért, a biztonságért, magányos, elvágyódik, a szellemi, intellektuális szférába menekül.

 

 

1.         Az egészséges kontrollszemély alapvető adatai

A kontrollszemély 49 éves jobbkezes férfi, végzettsége mérnök, oktatásssal foglalkozik, nős, két gyermeke van. Képzőművészettel nem foglalkozott, a beteg vizsgálati személyhez hasonlóan tanulmányai során mérnöki rajzokat készített, illetve szabadkézi rajz oktatásban is részesült.

 

2.         Részletes anamnézis

[...]

Kérésemre, hogy mondjon valamit magáról a kontrollszemély azzal kezdte, hogy elmondta, hogy nemrég egy szakmérnöki képesítést szerzett. A képzés során úgy érezte, hogy már kilóg az iskolapadból, de önigazolást jelentett neki, hogy még képes újat megtanulni. Ennek kapcsán elmondja, hogy a munkahelyén sohasem törtetett, nem töredekett magasabb pozíciót szerezni, („nem akarok nagy ember lenni”) ha végzett az aktuális munkával, inkább hazament a családjához. Úgy véli ebben nagyon eltér kollégáitól, nekik nehezen elfogadható az ő magatartása. Később elmondja, hogy több kollégájában csalódott már, rájött, hogy nem voltak hozzá őszinték.

Gyermekkoráról elmondja, hogy óvodába nem járt, mivel hazaszökött az első napon, így a konyhában nőtt fel. Szívesen járt iskolába, nagyon jó tanuló volt, nagyon könnyen tanult, úgy érzi, nem tanult sokat. Első osztályos korában elvitték „mintaolvasásra” a negyedikesekhez, azért, hogy megalázzák a negyedikeseket. Később elmondja, hogy gyermekkorában sem szeretett soha első lenni, elöl lenni. Szófogadó gyerek volt, nem betegeskedett. Két bátyja van, 2 illetve 4 évvel idősebbek nála. Velük sokat rosszalkodtak, de a kontrollszemély szerint ezt csak a „csapat ereje” adta, ő magától nem viselkedett volna így. Az apja sohasem volt otthon, mivel illegálisan több állása volt, amit titkolni kellett, így „misztikussá vált” az apa személye. Az anya sem sokat nevelte őket, nyugodt családi beszélgetések nem voltak, nagyobb születésnapünneplések sem voltak. A család zárt életet élt, a szülők testvéreinek családjaival sem tartották a kapcsolatot. Az iskolában hamar bekerült egy sportközösségbe, iskolaválogatottakban játszott. Ez segített neki abban, hogy feloldja a családi elzártság következtében kialakult zárkózottságát.

Élete legfontosabb eseményeinek tartja az érettségit, a katonaságból való hazajövést, az egyetemi felvételit, az első nemi kapcsolatot, a házasságot, a gyerekszületést, és a házépítést.

Arra a kérdésre, hogy kik a fontos személyek az életében, azt válaszolja, hogy „minden a családdal kezdődik, utána megmondhatatlanul nagy szünet”. A hazasságáról elmondja, hogy csak pozitívan tud róla beszélni. 24 éve házas, „kifejezetten boldogok”, elégedettek, 10 évvel ezelőtt feleségének volt egy súlyos betegsége, ami próbatételt jelentett, de utána sokkal erősebb lett a kapcsolatuk. El sem tudja képzelni, hogy valaha szétmennének. Úgy véli, hogy lehet, hogy kicsit már sokat is vannak együtt, mivel kevés helyre járnak el, szabadidejük nagy részét együtt töltik. Elmondja magáról, hogy nehezen barátkozik. Jól érzi magát társaságban, képes kapcsolatot teremteni, de komolyabb folytatás nélkül. Nem is akar barátokat gyűjteni, holott tudja, hogy a „kapcsolatrendszer bűvös szó a mai világban”. A régebbi barátai közül csak a közelben maradottakkal tartja a kapcsolatot, mivel nem szeret utazni, nem vágyik távoli tájakra. Gyermekei közül az egyik 22 éves lány, egyetemi hallgató, a másik 17 éves fiú, közpéiskolás. Csak a fiúval vannak gondjai, mivel nem tudja, hogy mi szeretne lenni, és lusta. A kontrollszemély szerint ez nem tragédia, de a saját ilyen korú hozzáállása egészen más volt.

Élete hiányosságai közé sorolja, hogy nem tanult zenét, de szinte minden sportágat kipróbált, és ez elégedettséggel tölti el. Ami a vágyait illeti, azt állítja, hogy nincsenek nagy céljai: nyugodt, megbízható békés otthont szeretne a családjának, és olyan életvitelt, amiben nincsenek mindennapi gondok. Szeretné, ha a gyerekei a jövőben jól boldogulnának, társat találnának. Azt nem várja el tőlük, hogy a szüleikkel lakjanak örökre. Az egyetlen mondat, amivel jellemzi magát a következő: „Úgy szeretnék élni, hogy semmilyen tettemet ne kelljen később szégyelnem, fontos jó példát mutatni a gyerekeknek.”

Az Eysenck féle személyiség kérdőív (EPQ) adatai:

 

 

Mindegyik skálán alacsony értéket ért el, bár standardok hiányában a tesztpontszámokat nehéz értékelni. Az alacsony extroverziót az anamnézis is alátámasztja.

 

A CPI skáláinak nyerspontjai a következők:

 

Do 8	Sp 21	Re 17	To 18	Ac 19	Py 7	Em 23
Cs 11	Sa 8	So 22	Ci 16	Ai 14	Fx 3	Es 35
Sy 17	Wb 20	Sc 21	Cm 17	Ie 22	Fe 8	An 9

 

3.         Aktuálgenezis

Az exploráció és a rajztesztek felvétele egy alkalommal, egymás után történt, ez az alkalom kb. 70 percig tartott. Az EPQ és a CPI felvétele egy második alkalommal történt. A vizsgálat a lakásomban, zavartalan körülmények között zajlott.

A kontrollszemélyt első látásra a mozgása, beszédtempója és hanghordozása alapján nyugodt, kiegyensúlyozott személynek találtam. A megjelenése kicsit „mackós”, nem feltétlenül nehézkes, de nem gyorsan és spontánul reagáló ember benyomását keltette, úgy tűnt az a típus, aki sohasem siet, és nehéz kihozni a sodrából. Az anamnézis felvétele során nagyon együttműködő viselkedést tanusított, láthatólag erőfeszítést tett, hogy megtalálja a megfelelő megfogalmazást, illetve kiemelje az életútjából az általa valóban fontosnak tartott dolgokat. Elmondta, hogy saját magának is haszna van a kérdéseimből, mivel arra készteti, hogy végiggondolja, hogy mi a fontos számára. Azt is észleltem közben, hogy erőteljesen érvényesül, hogy szeretne minnél jobban megfeleni a feladatnak, és nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a megfelelő dolgokat mondja.

A rajzvizsgálat alatti verbális megnyilvánulásait illetően előfordultak az utasításokra való igényt tükröző megnyilvánulások, illetve verbális bizonytalanság, valamint tréfás, de gyanakvó megjegyzések rám, mint vizsgálatvezetőre vonatkozóan: „Azt rajzoljam, ami eszembe jut?...Technikai részletekre is kíváncsi vagy biztos...(házrajznál) Most azt hisszük könnyebb helyzetben vagyunk, aztán majd kibogarásznak belőle valamit. (farajznál) ...Huncut már megint a feladat. (emberrajznál)...Ülve, állva, vagy fekve rajzoljam? Jelentősége lehet. Visszavonom, nem szóltam. (emberrajznál) ... Azt rajzoljam, ami hirtelen eszembe jut, vagy ami tetszik? (szabadrajznál)” Előfordultak bírálatok önmagára illetve a rajzára vonatkozóan: „Zavarba ejtően ügyetlen leszek a magam szempontjából. ... Elügyetlenkedtem, nem arányos. ...Elkapkodtam.” Előfordult mentegetőzés a rajz minősége miatt: „Régen rajzoltam már embert. ... Sohasem szerettem rajzolni.”  Ezen verbális megnyilvánulások alapján úgy éreztem, hogy a kontrollszemély kissé bizonytalan, határozatlan, nehezen dönt, némileg szubmisszív (utasítás kérés), illetve meglehetősen szorong attól, hogy kiderül róla valami, lelepleződik. A rajzvizsgálat során elhangzó gyanakvó megjegyzéseit modellreakcióként értelmezve azt is lehet feltételezni, hogy az interperszonális kapcsolataiban jellemzi őt egyfajta bizalmatlanság. Ezt az anamnézis felvétele során elmondottak is alátámasztják: több munkatársáról úgy gondolja, hogy nem őszinték hozzá, csalódott bennük, illetve baráti kapcsolatai többnyire felületesek, mélyebb kapcsolatra nem is vágyik. Ezt a szorongást, nyugtalanságot a nonverbális viselkedésén nem észleltem, egyedül az utolsó rajznál, a szavadrajznál, ahol a bizonytalansága felfokozódott, amit a latenciaidő is mutatott. Hátradőlt a széken, kezét a homlokára tette, és sokáig gondolkodott, közben többször utasítást kért, többször előrehajolt a rajzlap felé, mintha elhatározta volna magát, aztán újra hátradőlt, és gondolkodott. Ekkor a mozdulatain is feszültség érződött. Több fent idézett megjegyzésén is érezhető, hogy foglalkoztatja, hogy mi derül ki róla a vizsgálat kapcsán. Lehetséges, hogy van valami rejtett intrapszichés konfliktus, ami a tudatküszöb közelében van, a személynek ugyan nincs róla tudomása, de fél, hogy a felszínre kerül. A rajzzal való elégedettlensége (emberrajz, szabadrajz) az önértékelés enyhén negatív voltát sejteti.

A rajzolási idő a színvonalnak és a mennyiségnek megfelelő volt minden rajznál. A lateinciaidő a ház-, ember- és állatrajzoknál rövid, 5-10 másodperc volt; a farajznál nem volt latenciaidő, és ez volt az a rajz, amelyik leggyorsabban készült el, fél perc alatt; a szabadrajznál meghosszabbodott a latenciadő, 3 perc volt. Az egészséges kontrollszeméllyel már az előírt sorrendben (ház, fa, ember, állat, szabadrajz) vettem fel a rajzokat, ezért itt az elemzés is ezt a sorrendet követi.

 

4.         Fenomenológiai leírás

Házrajz: Fekvő helyzetű lapra készített, a lap szélességét teljes mértékben elfoglaló, magasságban is viszonylag nagy helyet kitöltő rajz.

Farajz: Álló helyzetű, a teret kitöltő, nagy méretű rajz.

Emberrajz: Álló helyzetű, horizontális irányban nagyjából a lap közepén elhelyezkedő, vertikálisan a lap alapjához közelebb elhelyezkedő rajz.

Állatrajz: A lap közepén elhelyezkedő fekvő helyzetű közepes méretű rajz. Kétdimenziós.

Szabadrajz: Az egész lapot kitöltő rajz.

 

5.         Intuitív elemzés

A ház szélesen elterpeszkedik nyugodt benyomást, kelt, szabályos, rendezett, takaros. Ugyanakkor személytelen, kicsit hideg, ha személy lenne, távolságtartást éreznék rajta, az ablakain a függöny olyan benyomást tesz rám, mintha a szemhéját kissé leeresztve nézne fáradtan és távolságtartóan.

 

 

A farajznál, ha csak a koronáját nézem, az burjánzó, energikus, erős, egészséges fa benyomását teszi rám. A törzsre is nézve úgy érzem, mintha össze akarna rogyni, repedezne, mintha annak nehézséget jelentene megtartani a koronát, fáradt lenne a korona súlya alatt. Öregebbnek érzem a törzset, mintha minden erejét beleadta volna a koronába, amit alig bír el.

 

 

A nőalak mintha éppen felhúzná magát ültéből, nehezen, fájdalmasan. Az arca, összeszorított szája azt tükrözi, hogy kínban van. A testét elnehezültnek, felpuffadtnak látom. Olyan, mintha átkarolna valakit, aki nincs ott. A kinesztetikus empátia technikája alapján úgy érzem, hogy fájdalom, feszülés van a lapon bal oldali karjában, illetve a combjaiban, a dereka kitekeredik. Jól esne neki végre arra fordulnia a felsőtestével is, amerre a lábfejei fordulnak, kényszeredett, beszorított, kényelmetlen, nem jóleső érzés ez számára. Felvéve a rajzon látható nőalak testtartását, úgy érzem, hogy itt vagyok, valami arra kényszerít, hogy ide figyeljek, de a lábaim már mennének el, egyik karom elfelé húz, a másik visszatart, a visszatartó testrészekben van leginkább feszültség.

 

 

Az állatrajz egy halat ábrázol. Nyugodtnak, rendezettnek, rendben lévőnek érzem, a házhoz hasonlóan, de laposnak is, és mintha ez is távolságtartó volna, akárcsak a ház, mintha nem venne tudomást önmaga körül semmiről. Szép, de nincs benne barátságosság, melegség. (Eszembe jutott róla már miközben rajzolta, hogy a kontrollszemély maga is az első benyomás alapján olyannak tűnik, aki nem hozható ki a sodrából, kicsit „halvérűnek” látom.)

 

 

A szabadrajz zilált, nyugtalan, hullámzó, mozgó, széteső. Az a benyomásom, hogy ha szédülnék, vagy részeg lennék, akkor látnám ilyen bizonytalanul mozgónak, kicsit fenyegetőnek, nyughatatlannak a berendezési tárgyakat magam körül.

 

 

Közös elemek: Ha az öt rajzot egymás mellett nézem, úgy tűnik, hogy a ház, a fa és az állat hasonlít egymásra abban, hogy harmonikusak, egyszerűek, nyugalmat, békét sugároznak, de nem igazán közvetítenek semmilyen érzelmet, inkább semlegesek. Ezekkel szemben az emberrajz és a szabadrajz zaklatott, feszültség, zavartság érződik rajtuk. Az a szubjektív benyomásom, hogy az ötödikként megrajzolt szobabelső semmiképpen nem lehet az elsőként rajzolt ház belsejében, és hogy a nőalak lakhelye valószínűleg a szobabelső, és nem az elsőként rajzolt ház.

 

6.         Globális elemzés

Házrajz: Harmonikus, integrált, érzelmileg semleges.

Farajz: Harmonikus, integrált, a néző spontán figyelme a törzs függőleges görbe vonalaira és a korona kusza, lendületes vonalaira irányul.

Emberrajz: Diszharmonikus, negatív érzelmi-hangulati tónusú, a személyiségszintet tekintve d szintű emberrajz. A néző spontán figyelmét felkelti, hogy az emberalak felsőtestének bal oldalán (a lapon a bal oldal), és a bal oldali karjának a belső oldalán sokszoros sötét vonalak vannak, a szemek, az arc is felkelti a figyelmet.

Állatrajz: Harmonikus, integrált, érzelemmentes.

Szabadrajz: Diszharmonikus, negatív hangulati tónusú rajz.

 

7.         Részletes elemzés

Házrajz: A rajz kitölti a teret, viszonylag sok részletet ábrázol: garázs, ablakpárkány, lépcső, ajtókeret, eresz, emeleti faburkolat, cserepek, virágok. Minden esszenciális részlet szerepel. Szerkezetileg megfelelő, a ház falai merőlegesek a talajra és egymásra. Kétdimenziós, a térbeliséget nem ábrázolja. A vonalvezetés határozott, nyugodt, a fenti faburkolat, és főleg a virágok rajzolásánál már kapkodó. A nyomáserősség egyenletes, közepes erősségű. Harmonikus összbenyomást kelt. A kontrollszemély elmondja róla, hogy „olyan, amilyet az ember szeretne, nyugalmat árasztó”. A családjával szeretne benne lakni, kertet és szaunafülkét szeretne hozzá, és fontos a délkeleti fekvés. A fűtéssel nem szeretne a városi hálózatra csatlakozni, cserépkályhát szeretne, mint természetes hőforrást. Külön dolgozószobát nem szeretne.

Számos részlet utal az interakciótól való elzárkózásra, arra, hogy a társas tér és önmaga közé gátakat állít az illető: Az ajtónak többszörös a kerete, egy ablak van rajta, amit ki lehet nézni, mielőtt beengedi az ember azt, aki előtte áll. Egy lépcső is nehezíti a bejutást, az ajtó a talaj szintjénél magasabban helyezkedik el. Az ablakon függőleges és vízszintes osztás is van, továbbá függöny, ami többszörös vonallal megrajzolt, és az ablaknak elég nagy részét takarja el. A garázskapun egy kilincsszerű dolog, vagy fogantyú van. Az introverziót, a társas kapcsolatok létesítésének a nehézségét, az attól való elzárkózást az anamnézis során elmondottak is megerősítik.

A forma, a szerkezet alapján a testséma és az énkép egészséges voltára lehet következtetni. Az összbenyomás alapján a családi élet kiegyensúlyozottsága feltételezhető.

Farajz: A kontrollszemély először a talaj vonalát, majd a törzset, a koronát, végül a gyökérzetet rajzolja meg. A vonalvezetés lendületes (különösen a lombot jelölő vonalak), a rajz gyorsan készül el, latencia nincs. A rajz harmonikus összbenyomást kelt, a fa életerős, receptív és rugalmas. A gyökereknek a törzshöz, illetve az ágaknak a törzshöz való csatlakozása nyitott. A törzsön függőleges vonalak vannak, amelyek szintén lendületesen odadobottak, kicsit görbék. Elmondja, hogy egy lombos fát rajzolt, kiteljesedett, arányos formájút. Elmondja, hogy a méltóságos fákat szereti, tavasszal tud örülni a megújulásnak, a téli fa látványa szerinte szomorú. Ez a fa tavasz végi állapotában van, amikor még nem kezd el sárgulni. Ez egy 60-70 éves fa, kiteljesedett korban van. Szerinte a régi fák már csak „lakóhelyek a többieknek”, ez nem ilyen. Nem tudja személyhez kötni a fát, férfihoz hasonlítja, olyan, mintha saját maga felé nézne. A hangulatát nyugodtnak és derűsnek mondja, szerinte fényre, vízre melegre és gondozásra van szüksége. Arra, hogy ne véssék össze a kérgét, 5-6 évenként humuszt szórjanak köréje, az elszáradt ágait vágják le. Ha megszólalna azt mondaná, hogy „azért mert gondoztok, itt vagyok nektek”.

Az összbenyomás alapján általános értelemben vett vitális egészségességre lehet következtetni. A törzs függőleges vonalai az intuitív elemzés szintjén a kéreg repedezettségének benyomását keltik. Csupán ennek az egy jegynek az alapján nem lehetne még az énerő valamilyen zavarára, illetve ez érzelmek szabályozásának zavarára, esetleg az érzelmek elfedésének próbálkozására következtetni, mivel két másik rajzon (ember-, szabadrajz) vannak belső feszültségre utaló jegyek, talán megkockáztatható ez az értelmezés.

A projektív kérdésekből az derül ki, hogy nagyon fontos számára az, hogy gondoskodjanak róla, feltételezhető bizonyos fokú dependencia.

Emberrajz: A rajzolást 20 másodperces latencia előzi meg. A rajzolás megkezdése előtt utasítást kér, illetve megjegyzést tesz a feladatra. Először a fej alsó körvonalát rajzolja, majd a törzs, a karok következnek, eztán a lábak, kezek, az arc, a haj, a szemüveg, és végül a karok és a lábak körvonalait többször megerősíti, utoljára a nőalak mellét rajzolja meg. A rajz egy D szintű emberrajz, minden esszenciális testrész megvan. A nyomáserősség nem egyenletes, helyenként többszörösen meghúzott, megerősített, felesleges vonalak vannak, ezek erőteljesebbek, sötétebbek. A nyomáserősség általában egy kicsit erősebb, mint az előző két rajznál. Az emberalak testtartása természetellenes, a felsőtest a test alsó részéhez képest elfordított. Nőalakot ábrázol, de a testalkat nem nőies (amíg a kontrollszemély a végén nem rajzolta meg a melleket, nem is voltam biztos benne, hogy nőt rajzol), a fejhez képest túl kövér. A hangulati tónus negatív. Az arc a rövid, vízszintes, többszörös vonallal meghúzott száj, a szűk, üres szemek, és a zavaros körvonalú szemüveg miatt negatív érzelmet tükröz. A vizsgálati személy már rajzolás közben is bírálja a rajzot, elégedetlen vele a végén is. Azt mondja róla, hogy egy 40 éves nőt ábrázol. Amikor megkérdezem, hogy kire gondolt, miközben rajzolta, azt válaszolja: „Az ember a feleségét akarja lerajzolni, csak nem szokta.” Elmondja, hogy a felesége vékonyabb alkat. A rajzon szolgálatkészen áll, ezt látja benne mindig. A hangulatáról azt mondja, hogy semleges, nem rossz, csendes, nyugodt.

A rajzon a nyomáserősség nem egyenletes volta, a megerősítések, a természetellenes testtartás, a nemi jelleget nem igazán tükröző testalkat, és az arckifejezés valamiféle konfliktust, feszültséget jelez. Mivel a kontrollszemély egy nőalakot, a feleségét ábrázolja, lehet, hogy a másik nemhez való viszonyában, vagy a házasságában van valami zavar, vagy megoldatlan érzelmi konfliktus. Felkelti a figyelmet, hogy a kontrollszemély nem látja úgy, hogy a rajzolt alaknak negatív lenne a hangulata. Az anamnézisből az derül ki, hogy a kontrollszemély ideálisnak tartja a házasságát, habár megemlíti, hogy talán túl sokat is vannak együtt. Elképzelhető, hogy van a kapcsolatukban a kontrollszemély által nem tudatosan észlelt feszültség. Az is lehetséges, hogy a rajz a kontrollszemélynek a saját magához való viszonyában rejlő konfliktusából tükröz valamit. Lehet, hogy a saját „szolgálatkészsége, csendessége, és nyugodtsága” mögött van valami belső feszültség, amit önmaga és a környezete előtt is leplez.

Állatrajz: Az állatrajz egy halat ábrázol, 5 másodperces latencia után gyorsan elkészül. A rajz megfelelően részletezett, nyomáserősség szempontjából az arc egy kicsit kiemelkedik. Harmonikus, semleges hangulatú rajz, ugyanakkor elég sablonos, sematikus benyomást kelt, lapos, kétdimenziós. Hidegvérű állatot ábrázol, egy érzelemmentes rajzon. A kontrollszemély elmondja róla, hogy ez egy ponty. Fiával szívesen jár horgászni, ez az egyetlen időtöltés, amit vele együtt csinál. Számára a horgászás élménye az ősi életmódhoz való visszafordulást jelenti, sportszerű izgalmat érez közben, mivel nem látja a halat, amit meg akar fogni. A vadászatot ezzel szemben nem tartja etikusnak, mivel evés közben orvul lövik le az állatot. A kontrollszemély tehát a halnak a zsákmányállat voltát emeli ki, aki nem látja azokat, akik ki akarják fogni, igaz azok sem látják őt, tehát sportszerű a küzdelem. Az állat zsákmány voltának kiemelése talán szintén utalhat bizalmatlanságra, gyanakvásra, bizonyos mértékű szorongásra. Ezt alátámasztja az, hogy elmondja magáról, hogy nem bocsátkozik a felületes ismeretségnél mélyebb kapcsolatba az emberekkel.

Szabadrajz: Hosszú latencia után kezd hozzá. Többször majdnem elkezdi a rajzolást, de mindig meggondolja magát, utasítást kér. Gyors, lendületes, de kapkodó vonalakkal rajzol. A nyomáserősség nagyobb, mint a ház és a farajzé, az emberrajzéhoz hasonló, és nem egyenletes – pl. a kályha világosabb, mint a fotel és a tévé. Sok a többszörösen meghúzott, felesleges vonal, megerősítés. Az egész diszharmonikus benyomást kelt, feszültség, nyugtalanság, izgatottság árad belőle. A kontrollszemély elégedetlen a rajzzal, úgy véli, hogy elkapkodta. Elmondja róla, hogy ez a nappali szobájuk stilizált képe, nagyon szeret ebben a szobában tartózkodni, berendezésével elégedett. A valóságos nappali szoba harmóniájával ellentétben áll a rajzon megjelenő szoba nyugtalansága. Felmerülhet a család analógiája: a kontollszemély családjáról, főleg házasságáról is úgy beszél, hogy meglehetősen idealizálja, problémamantesnek állítja be, és az a benyomásom, hogy annak is éli meg. Mégis lehet, hogy a családdinamikában van valami zavar, feszültség, amit a kontrollszemély közvetlenül nem is észlel, de mégis jelen van. Ezt a feleségről készült emberrajz jellegzetességei (szintén megjelenő megerősítések, a vonalvezetés bizonytalanságai) is alátámasztják.

A rajzolást megelőző, az előző rajzokhoz képest nagyon megnövekedett latenciaidő modellreakcióként értelmezve jelezheti azt, hogy a kontrollszemély egy olyan helyzetben, ami teljesen szabad, és nincsenek előírások, nem érzi jól, biztonságban magát, illetve jelezheti azt, hogy nehezen tud dönteni. Lehet az is, hogy ez a szabad választást tartalmazó helyzet még jobban felfokozta az attól való félelmét, hogy a vizsgálatból kiderülnek róla rejtett dolgok.

 

8.         Összegzés

A kontrollszemély mind az exploráció, mind a rajzok alapján introvertált embernek tűnik, a társas interakciótól némileg elzárkózik, fontosak a családi kapcsolatok, társas élete szinte csak a családjára korlátozódik. A családi életét, különösen a feleségével való kapcsolatát idealizálja, de az lehet, hogy nem olyan kiegyensúlyozott, mint amilyennek a kontrollszemély beállítja, és mint amilyennek maga is látja. Az első látásra jól alkalmazkodó, nyugodt ember benyomását keltő személyben bujkál bizonyos mértékű belső feszültség, belső érzelmi konfliktus. Ez feltehetően valahol a tudatküszöb körül mozog, mivel a vizsgálat során folyton gyanakodott, foglalkoztatta a gondolat, hogy kiderülhetnek róla dolgok, ez szorongást keltett benne. Lehetséges az is, hogy ez a pszichológiai vizsgálat szokatlanságára adott reakció, és az is lehet, hogy a lelepleződéstől való félelmet a kontrollszemélynek a szüleimmel való ismeretsége fokozta fel. Egy mondatban: A külvilág felé egy kiegyensúlyozott családcentrikus ember, „a tökéletes családapa”, aki kimondatlan, talán önmaga előtt sem bevallott vagy fel nem ismert feszültségekkel küzd.

 

X.        A beteg személy rajzainak összehasonlítása az egészséges személy rajzaival

Az összes rajzot tekintve elmondható, hogy az egészséges személynél a beteg személy rajzaival ellentétben mind az öt rajz jól kitölti a teret. A beteg személy rajzai közül a ház-, ember­, és állatrajz kicsi, és nem középen van, miközben a farajz betölti az egész lapot. Ez mutatja, hogy az egészséges személynek a környezetéshez, a társas térhez való viszonya problémamentesebb.

Mindketten mérnök végzettségűek, de az egészséges személy rajzain nem jelennek meg a műszaki rajzok jellegzetességei, úgy, mint a beteg személy rajzain. Az egészséges személy egyetlen rajzán sem szerepel felirat, míg a beteg személynél több rajzon.

Az egészséges személy öt rajza részletezettség, és a formák adekvát volta szempontjából hasonló színvonalúak, a beteg személynél a farajzhoz képest visszaesés látható az azt követő három rajzon.

Mindkét személy házrajzán megjelennek az elzárkózás jelzései, de az egészséges személy rajzán szocializáltabb formában (ajtó többszörös kerete, osztások az ablakon, függöny), mint a beteg személy rajzán (X-ek az ablakon, befeketített ajtó).

Az emberrajznál a beteg személy elhárító választ ad, egy sablont rajzol. Az egészséges személy nem hárítja el a rajzolást, holott ő szintén elégtelennek érzi a képességeit emberrajzolás terén.

Az állatrajznál a beteg személy az egészségessel ellentétben egy nem létező, nem realisztikus állatot rajzol.

A szabadrajznál a beteg személy a foglalkozási perszónáját mutatja, az egészséges személy képes egyénként megnyilvánulni.

 

XI.       Az esettanulmány tanulságai

Az esettanulmány megírása során nehézséget okozott az, hogy a beteg személynél több rajznál előfordult, hogy miután befejezte a rajzot, a projektív kérdések kapcsán még eszébe jutottak dolgok, és újabb részelteket helyezett el a rajzon. Nem tudtam, hogy mennyire járok el helyesen, ha ezt megengedem. Az elemzéskor próbáltam figyelembe venni az „eredeti állapotot” is. Az összbenyomást illetően az emlékeimre kellett hagyatkoznom, mivel ránézve a rajzra nehéz volt nem látni a később odakerült részleteket.

A kontrollszeméllyel kapcsolatban kis mértékben zavart, hogy habár nincs vele személyes kapcsolatom, a szüleimmel mégis felületes ismeretségben van. Továbbá az is zavarta a megfelelő vizsgálati helyzet kialakulását, hogy a kontrollszemély – mivel tudta, hogy egyidős vagyok a saját lányával – tegezett engem, én pedig magáztam őt. A vizsgálat elején attól féltem, hogy kvázi gyerekszerepbe kényszerít engem ezáltal, de ezt nem észleltem. Inkább azt éreztem problémának, hogy úgy éreztem, a kontrollszemély fél attól, hogy kiderül róla valami a vizsgálat során, és nem tudtam pontosan megállapítani, hogy ez milyen mértékben tulajdonítható annak, hogy a családom ismeretségi körébe tartozik. Úgy gondolom, hogy ezek a problémák nem megkerülhetőek, mivel nem tudtam volna olyan egészséges kontrollszemélyt találni, aki semmilyen szálon nincs kapcsolatban velem, ugyanakkor az ehhez hasonló helyzet többször okozott gondot az egyetemi tanulmányaim során.

Nehezítette az értelmezést, hogy az EPQ, és a CPI eredményeket standardok hiányában, és hiányos ismereteim miatt nem tudtam érdemben felhasználni. Ezt a kontrollszemély részletes explorációjával próbáltam pótolni, de az esettanulmány készítése közben végig úgy éreztem, hogy a kontrollszemélyt kevésbé sikerült megismernem és megértenem, mint a beteg személyt.

A félév során több egészséges ismerősömmel is felvettem ugyanilyen témájú rajzokat, hogy több rajzzal tudjam összehasonlítani a vizsgált személyek rajzait, illetve jobban meg tudjam állapítani, hogy mik az általános, és mik a szokatlan rajzi jegyek. Ezek a helyzetek természetesen eltértek a klasszikus vizsgálati helyzettől, de a rajzok, és a vizsgálat során tapasztaltak így is tanulságosak voltak.